Eleve milyen már, hogy el sem tudom dönteni, hogy a tárhelynyomasztás egy szó-e, vagy kötőjeles, vagy simán külön van. Nyilván a piros kukac szerint nem egy szó. Átlagos lusta felhasználóként épp most érte abba a korba, hogy minden felületen, gépen, eszközön folyamatosan kapom a felszólításokat, hogy elfogy a helyem, vegyek többet, a gépen meg töröljek, a postafiókban archiváljak. Tehát dolgozzak, vagy fizessek a semmiért. Például azért, mert a harapottalmás eszközök egymás között is annyira szinkronizálnak és mindent megtartanak, csak fizessek a helyért. Vagy legyek okosabb felhasználó, de az azt hiszem már nem fog könnyen menni. Az irodai gépem is fenyeget. Persze, mert 20 év munkája van rajta, amik bármikor is kellhetnek. Az e-mail postafiók meg persze megtelik a kollégák által küldött millió dokumentumtól, véleményezendőktől. Adott anyag a végső formája eléréséig harmincszor is megfordul a postaládámban. Persze mentenem kell az elküldött elemeket is, mert sokszor onnan lehet csak visszabogarászni a történelmet. Annyira haszontalan időtöltésnek tetszik ugyanakkor, hogy takarítsak a telefonomon, gépemen, akármin. A fejemben is takarítani kellene akkor már. A legjobb lenne naplót írni, igazit, kézzel. Senki sem tudná elolvasni, mert valahogy mindenkinek egyszerűbb azt mondani, hogy furán írok, mint hogy megpróbálja. Mondjuk én is passzív-agresszív vagyok ezzel a senki-mindenkivel, de erről a folyamatos önellenőrzésről is lejöhetnék esetleg. Tehát a naplóval elengedhetném a napi apró és óriás történések részletes megjegyzését, munkahelyen felírhatnám határidőnaplóba a feladatokat, egész sok helyem lenne túlgondolni mindent. 

Nyaraltunk Pag kopár szigetén, lebegtünk a tengerben, figyeltem a folyton fáradt kamaszt, játszottam cuki unokával és regényt olvastam franciául. Lebarnulni nem sikerült, de nem is állt szándékomban. 

Na jó, igazából csak a tárhelynyomasztásról akartam írni, minden már csak business as usual.