Eleve milyen már, hogy el sem tudom dönteni, hogy a tárhelynyomasztás egy szó-e, vagy kötőjeles, vagy simán külön van. Nyilván a piros kukac szerint nem egy szó. Átlagos lusta felhasználóként épp most érte abba a korba, hogy minden felületen, gépen, eszközön folyamatosan kapom a felszólításokat, hogy elfogy a helyem, vegyek többet, a gépen meg töröljek, a postafiókban archiváljak. Tehát dolgozzak, vagy fizessek a semmiért. Például azért, mert a harapottalmás eszközök egymás között is annyira szinkronizálnak és mindent megtartanak, csak fizessek a helyért. Vagy legyek okosabb felhasználó, de az azt hiszem már nem fog könnyen menni. Az irodai gépem is fenyeget. Persze, mert 20 év munkája van rajta, amik bármikor is kellhetnek. Az e-mail postafiók meg persze megtelik a kollégák által küldött millió dokumentumtól, véleményezendőktől. Adott anyag a végső formája eléréséig harmincszor is megfordul a postaládámban. Persze mentenem kell az elküldött elemeket is, mert sokszor onnan lehet csak visszabogarászni a történelmet. Annyira haszontalan időtöltésnek tetszik ugyanakkor, hogy takarítsak a telefonomon, gépemen, akármin. A fejemben is takarítani kellene akkor már. A legjobb lenne naplót írni, igazit, kézzel. Senki sem tudná elolvasni, mert valahogy mindenkinek egyszerűbb azt mondani, hogy furán írok, mint hogy megpróbálja. Mondjuk én is passzív-agresszív vagyok ezzel a senki-mindenkivel, de erről a folyamatos önellenőrzésről is lejöhetnék esetleg. Tehát a naplóval elengedhetném a napi apró és óriás történések részletes megjegyzését, munkahelyen felírhatnám határidőnaplóba a feladatokat, egész sok helyem lenne túlgondolni mindent. 

Nyaraltunk Pag kopár szigetén, lebegtünk a tengerben, figyeltem a folyton fáradt kamaszt, játszottam cuki unokával és regényt olvastam franciául. Lebarnulni nem sikerült, de nem is állt szándékomban. 

Na jó, igazából csak a tárhelynyomasztásról akartam írni, minden már csak business as usual.

Szombaton férjhez mentem. 

Előnyök:

- nem kell páromnak, meg egyéb ilyen kínos hozzátartozónak szólítani az Édest, hanem férjemnek, ami tekintélyt tükröz

- továbbra is szeretjük egymást és nem szabadulhat könnyen tőlem

- meghatalmazhatjuk egymást mindenfélére

- hivatalosan is nagymama vagyok :)

- valamire biztos jó lesz még ezen felül is

Hátrányok:

-cserélhetem le minden okmányomat

ezen felül egyébre nem számítok.

Mondjuk a nevemet még szoknom kell.

Hétvégén Koppenhágában jártunk kollégákkal és Agyerekkel és rácsodálkoztunk a dán lazaságra. Nem volt igazán tömeg sem, az utak kifejezetten szellősek egy fővároshoz képest és biciklivel közlekedtünk, ahogy sokan mások még és az is nagyon kényelmes volt. Nem elájulósan szép volt, inkább olyan hippis, élhetős (R. szerint kicsit trehány). Azóta dolog van és sportélet és szomorkodás testem alakulásán, mert percek alatt felcsusszan 1-2 kiló, amik persze hónapok alatt mennek majd le, ha sikerül egyáltalán. Picit elengedem már ezt a gondolat teremtő erejét, mert nem lehet ekkora ribanc az univerzum, hogy ha merek azon búsongani, hogy kövér vagyok, akkor ebből csak annyit ért meg, hogy kövér vagyok és így is hagy. (Amúgy persze nem vagyok kövér, csak olyan húsos, vagy vaskos, vagy nem tudom. A súlyom pedig elég nagy szerintem. Meg hát öregszem is kicsit. Kezdem azt gyanítani, hogy a tükörbe nézve a tudatom trükközik és nem vagyok annyira ugyanolyan, mint húsz éve, pedig néha így látom. Valszeg nem a ráncokra fókuszálok. Miért is tenném. Na de ezek mind mindegyek, csak maradjunk egészségesek. 

Csodálatosan szeszélyes nyarunk jól összerakta ezt a hétvégét is, amit laza pihenős, otthontüsténkedősre terveztünk. Először is voltak záporok-zivatarok, frontok, ezért volt fáradékonyságom és fejem fájása is nyomokban. Szombaton délelőtt aztán elvittük a nyomtatott beszállókártyákat Anyának és útjukra engedtük őket a reptérre, hogy Ikeaországba menjenek pár napra családinyaralásra tesóimmal, csajaikkal és Agyerekkel (Tesó 2.0 és csaja és Agyerek már ott voltak, csak Anya és Tesó 1.0 + csaja mentek). A repülő aztán csúszott délután ötre, aztán másnap reggelre. Vihar, akármi. Közben a laza hétvégén elkezdtem lekvárt főzni több adagban, mert jó sok barackot vettem. Így a hétvége holtidejeiben mindig épp lekvárkodtam. Meg aszaltam is. 

Aztán szombat délután mi is programoztunk, elmentünk meccsre Mezőkövesdre. Félidőben ítéletidő, Noé megkezdte az állatok castingolását, 50 percet csúszott a második félidő. Jó volt meg minden, de elég későn értünk haza. Tegnap aztán unokáztunk is egyet, plusz a lekvár, plusz némi házimunka és a hétvége már el is fogyott. 

Megnéztük viszont a Szomorúság háromszögét. Érdekes film.  

Nagyon fáradtan és kajamásnaposan dolgozom ma, ráadásul az is lehet, hogy kezdek előklimaxolni, ami nem a jót hozza ki belőlem. Nyűgös vagyok és ma már féltékenykedtem is és hajszálnyira voltam egy hisztitől. Valami javító teára lesz szükségem azt hiszem. 

Tegnap amúgy étterem tesztelésen voltunk és valami eszméletlen finom fogásokat kaptunk, csak hát elég bőséges volt, emiatt egész éjszaka hanyatt partravetett bálnaként szenvedtem hősiesen. 

Tudom nem ez a megfelelő időpont a mérlegelésre, de szép csendben kezd elegem lenni a munkahelyemből. Meg az országból is. Picit a világból is. Szóval nem ez a megfelelő időpont, hogy döntéseket hozzak, vagy, hogy emberekkel beszéljek, vagy bármit csináljak, aminek következménye van. Lehet dolgoznom sem kéne.

Olvastam a félelemről, a félelem arcairól Grecsó Krisztiántól és utána egyszercsak bevillant Apa arca, ahogy nézett ki kétségbeesve, szomorúan a mentőből ránk. Akkor látott utoljára. Egy autóbalesetnek több értelme van, mint annak, ahogy a hülye kis járványügyi szabályok bedarálták és megölték az embereket, búcsú nélkül, egyedül, csupa jó szándéktól vezérelve, de leginkább embertelenül. Mi maradtunk a dühvel és a lelkiismeretfurdalással, hogy mit tehettünk volna másképp, hogy emberhez méltó legyen. Inkább maradtak volna annyiban, hogy adnak pár jó tanácsot és mindenki maga döntse el, mit kockáztat. Gyanítom kevesebb áldozat lett volna akkor. Ha a gyanúm megalapozott, akkor sem fogja senki ezt elismerni. 

És bármit csinálnak, Apát nem hozzák vissza nekem.

Hajnalban munkába jövet Bryan Adams Summer of 69-ja szólt a rádióban. A fiatalságról és a nosztalgiáról szól, nyilván. Az első sorát mindig így hallottam:

I got my first real sexdream..

Össze is raktam, hogy nyilván a kamaszkor utáni nosztalgiáról szól. Az utána levő sort nem értettem igazán, de aztán azt hallottam, hogy:

Tegnap Olvastam Isolde legelső blogbejegyzését, majd a friss reflexióját a blogolásáról. Igen. Klassz, ha újra tudod olvasni, hogy mi volt veled évekkel ezelőtt, mit és kit szerettél, mire és kire gondoltál, már amennyi ebből megfejthető marad a nyilvános blog virágnyelvében. A vicces epizódok elég jól átjönnek, az ömlengések kevésbé. Volt idő, hogy túl komolyan vettem magam, talán csak olyan volt. Mostanában epizódokat elfelejtek leírni, mert mikor eszembe jut az írás, szépen rákészülök, bekapccsolom a rádiót, meghallgatom a beszélgetést, elolvasom a frissen érkezett  e-maileket, felveszem a telefont, válaszolok messenger üzenetre, amire addig elfelejtettem és hopp, lehet, hogy nem is írok semmit se, vagy csak pár sort a súlyomról, mert a sztori már rég elszállt.

Láttam is egy felhívást a Mensától, hogy lehet élő IQ tesztre menni, de már nem mernék. Rég elhülyültem már. Maximum emlékeim vannak arról, mikor még gyorsan vágott az eszem (ha egyáltalán volt ilyen) de most már beszűkült és sablonos a gondolkodásom, tisztában vagyok vele, hát ebből próbálom kihozni, amit lehet. 

Az elmúlt időben sok kaland volt ám, megnéztük magunknak Dubait áprilisban, elmotoroztunk Istanbulig és vissza májusban, alapvetően boldog tavaszunk van nagyon. A súlyom persze nem ideális, de dolgozgatok rajta.

A háború rossz, a béke jó.

Én megmondtam.

Tegnap reggel azon gondolkoztam, hogy ami most van, az az 1984, vagy inkább az Állatfarm? Véleményem szerint Orwell vátesz volt, csak valahogy a jövőbe látása gellert kapott a térképen és Magyarország jövőjéről írt. Már az 1984 olvasása közben is azt éreztem, hogy pont a szocializmust írta le, 84-ben pont ez volt nálunk, persze kis korrekciókkal, újbeszél és csőposta nélkül, de nagytestvérrel. Igazából a reménykedős kilencvenes évek után mostanra kicsit megint 84-es a helyzet, de tegnap reggel arra jutottam, hogy sokkal inkább Állatfarm. Gondolom ezek után majd jön a Szép új világ a szómával és a mesterséges gyerekekkel és akkor Huxley is tündökölhet. 

Mindeközben itt a Gyárban sokkal inkább 451 Fahrenheit a helyzet. Az emberek emlékei közt van a tudás az egész üzemről, aki újonnan idejön, csak ezektől a könyv-emberektől tudhat meg dolgokat arról, hogy mi hogy működik és hogy minek hogyan kellene működnie. 

Mindezek után megpróbáltam megoldani egy hetedikes irodalom dolgozatot, de semmit sem tudtam belőle, csak a verseket.